Visszajelzések korábbi tanfolyami résztvevőktől
Név: K. Erika
Foglalkozás: Egyéni vállalkozó (masszőr)
Életkor: 51 év
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Eddig 8 kurzust végeztem el számmisztikából.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
Nagyon intenzív oktatás, rengeteg információ, alapos, jól érthető magyarázat, kellemes, barátságos környezet.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Egy nagyon okos, kedves, intelligens oktató, akin látszik, hogy szereti amit tanít és nagyon jól át tudja adni is ezt a tudást. Jól magyaráz, és odafigyel arra is, hogy mindenkinek biztosan átmenjenek az infók. Itt alapos, és hasznos tudást kap, aki ezt az iskolát válassza!
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Folyamatosan „számmisztikázok” azóta, sok dolgot megértettem általa, egy önismeretnek is jó, arra is, hogy jobban megértsük rokonaink és barátaink viselkedését, tetteit, stb.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak: Ez egy nagyon jó iskola, én nem is gondolkodok más helyen, szerintem ez az iskola remek döntés volt, hisz 8-szor már oda mentem vissza! Sőt a későbbi terveimben szerepel, hogy vissza fogok még menni, érdekelnek az asztrológia tanfolyamok is, és van még ott 1-2 olyan kurzus amit szeretnék a jövőben elvégezni.
Név: Jné A. Andrea
Foglalkozás: könyvelő
Életkor: 67 év
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika, REIKI, Lélekgyógyászat
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
Nagyon jó előadások, nagyon jó az oktató, érdekes és jó a tanulnivaló
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Nagyon szerettem az Adrienhez járni, nagyon kedvelem Őt.
Emberszerető, kedves, türelmes, és nagyon jól tudja átadni a tanulnivalókat, jó az óráira járni.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Most a legutóbbi a gyógyításra való alkalmasságot.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Merjenek belevágni, nem bánják meg. Sok jót és érdekességet tanulhatnak. A számmisztikával tudnak önmaguknak és másoknak segíteni, de ugyan ez vonatkozik a többi tanfolyamra is.
Név: Rudolf
Foglalkozás: mérnök
Életkor: 64 év
2018-tól 3 évig tanultam Adrien tanfolyamán.
Adrien jó stílusban, érthetően tanit, és elmagyarázza a lényeget. Tanfolyamán megnyílt előttem az a tudás, miszerint a saját horoszkópunk megfejtése jó és hasznos információkkal segíti a helyes életvezetést. A jó horoszkóp értelmezés tényleg tükröt mutat az életünkről.
Érdemes elkezdeni asztrológiát tanulni, mert sok " aha " élményben lesz részünk.
Jó ötletnek találom, hogy Adrien évente indítson online tanfolyamokat, mert szerintem ez sok érdeklődőt vonzana.
Név: N.P.
Foglalkozás: N.P
Életkor: év
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
➢ Reiki 1, Reiki 2, Reiki 3 (mester)
➢ Aktív Szellemgyógyászat 1, 2
➢ Számmisztika Alap, Haladó
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön
által megismert kurzusát?
Kis csoportban történő foglalkozások vannak, amik lehetővé teszik, hogy sokkal jobban elmélyüljünk az adott témakörben, több lehetőség van ezáltal kérdéseink megválaszolására, kifejtésére. Nagyon szeretem ezeket az oktatásokat, rendkívül érdekes tanfolyamok vannak és izgalmasan, színesen van megtartva az óra, személyes tapasztalatokkal tarkítva így még inkább érthetővé téve az anyagot.
Tényleg a való életben használható a tudás amit kaptam.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Adrient régóta ismerem, nagyon jó, becsületes oktató és ember igazán mély tudással, rendkívül jó megérző- ráhangolódó készséggel, szakmája iránt elkötelezett, alázatos oktató akitől bármikor szívesen kérhetek segítséget.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Nagyon sokat kaptam a tanfolyamoktól. Szinte „kamasz” korom óta kísérik végig az életemet, segítették a személyiség fejlődésemet, segítettek magamba nézni, és tanulni a hibáimból, megismerni magamat és a körülöttem lévőket. Segített jobban megérteni a világot, alkalmazkodni helyzetekhez, szituációkat kezelni, ráhangolódni a környezetemre.
Segít, hogy a céljaimat el tudjam érni.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Szívből ajánlom a GyöngyHáz Tanoda tanfolyamokat bárkinek, hiszen itt mindenki számára elérhető a személyének megfelelő segítség, oktatás. Minden eddigi elvégzett tanfolyammal több lettem.
Név: Nő
Foglalkozás: Kulturális Szervező
Életkor: 39
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika I., II.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
Rövid, de nagyon tömör kurzus, praktikus azoknak is, akik már dolgoznak.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Lényegre törő, jól érthető tananyagot ad át a tanulóknak.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Én azt gondolom sokunknak fontos, hogy megismerjük önmagunkat, a környezetünkben élőket. Hogy megtanuljuk kezelni embereket, szituációkat. A tanfolyam segítségével ezekre kaptam módszereket. Amit Adrien mondott, úgy lett, nem tudok már ugyanúgy a számokra ránézni mint azelőtt. Ha látok egy születési számot, automatikusan beugranak a tanfolyamon elhangzott infók.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak: Érdemes belefogni.
Név: Judit
Foglalkozás: pénzügyi terület
Életkor: 33
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika Alap, Haladó, PÁRKAPCSOLATI ÉS
CSALÁDELEMZÉS
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön
által megismert kurzusát?
Az általam eddig elvégzett tanfolyamok jól felvoltak építve, Adri érthetően magyarázott,
érdekességekkel is megfűszerezte az aznap leadott anyagot, és az idő csak úgy repült
minden alkalommal.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Adrit türelmes, segítőkész, felkészült és hiteles embernek tartom. Szívesen tanulnék nála
mást is ��.
A tanfolyamok elvégzése óta is jó érzéssel gondolok Adrira, örülök, hogy nála végeztem
el a fentebb említett képzéseket. Úgy érzem, még fogunk találkozni ��!
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Magabiztos ismeretet a számmisztikáról. Utána folyamatosan csak számoltam a
családtagok, rokonok, barátok születési dátumát és elemeztem. Nagyon érdekes volt
látni, hogy mily módon határoz meg minket az, hogy melyik dátumon születtünk.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Ha már a gondolat ott van a fejedben, akkor miért ne tennéd meg? �� Biztos, hogy nem
fogod megbánni, ha részt veszel Adri bármelyik tanfolyamán. Én jó szívvel ajánlom Őt
��!
Név: Gábor
Foglalkozás: pedagógus
Életkor: 35
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Reiki I., II. és reiki mesteri tanfolyamon.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
A reiki egy gyógyító technika, ahol az univerzum energiájának felhasználásával, testi és lelki problémákat lehet kezelni. Ehhez rendelkezni kell egy reiki mester általi beavatással, amihez tanfolyami oktatás révén juthatunk el. Egymásra épülő a reiki oktatása, először a reiki I. majd a reiki II. és végül megszerezhető a reiki mesteri fokozat a tanfolyamon. Kaptunk hozzá kis füzetkéket, vagyis dokumentációt, amelyet Adrienn elmagyarázott, majd pedig gyakorlatban is elsajátíthattuk lépésről lépésre a kezelési technikákat.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Kedves, barátságos légkörben zajlottak az oktatások. Érthetően adta át az információkat számomra. Ha valamit nem értettem, vagy csak kíváncsiságból felmerült bennem egy-egy kérdés, készséggel kaptam rájuk választ.
Köszönöm Adriennek, hogy megismertette velem, és beavatott, így pedig a reiki energiával tudom támogatni a saját és az esetlegesen hozzám fordulók egészségét.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
A gyakorlatban is használható, alkalmazható biztos tudást. Azért szerettem volna elvégezni, mert tetszett az a gondolat, hogy ezáltal egy energia segítségével tehet az ember valamit az egészségéért, sőt másoknak is tud segíteni általa.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Bátran merem ajánlani, mert bármilyen kérdéssel fordultam hozzá, tudott számomra segítséget nyújtani. Azért is ajánlom, mivel többféle ezoterikus végzettséggel rendelkezik, vagyis komplexebben tud segíteni a hozzá fordulóknak. A reiki a mindennapi életben használható, és sok esetben tud a segítségemre lenni.
Név: Cs. Bertalan
Foglalkozás: Vállalkozó
Életkor: 43
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Reiki I. Reiki II. Számmisztika Alap. Számmisztika Haladó.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
Tanulás családias hangulatban, tartalmas információkkal.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Tapasztalásaival kiegészítve tanít, humor és játékossággal vegyítve, mindezt a hozzá tartozó hitelességgel.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Új tudást, új embereket.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Vágj bele!
Név: Hajdu Diána
Foglalkozás: Építész
Életkor: 33
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika – Alap , Számmisztika – Haladó, Számmisztika – Jantra, Számmisztika – Párkapcsolati, Számmisztika – Gyermek
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön
által megismert kurzusát?
Számmisztika – Alap
Nagyon hasznos, érdekes megismerni a számok jelentéstartalmát. Én a mindennapi életben azóta is használom vagy figyelem, hogy 1-1 szám mit „üzenhet”
Számmisztika – Haladó
Megdöbbentő, hogy milyen összefüggések vannak még egy alap elemzés után
Számmisztika – Jantra
Szintén nagyon érdekes. Ezt inkább szórakoztatónak gondolom.
Számmisztika – Párkapcsolati
Nagyon hasznosnak gondolom, mivel egy párkapcsolat így is nehéz időnként, de ha
feltárulnak a lehetőségek, hogy ki miben tudja segíteni, tanítani a másikat az nagyon sokat tud segíteni. Sokkal jobban tudnak együtt működni a párok a kapott információk után. Könnyebb a másik helyzetét, tulajdonságait megérteni.
Számmisztika – Gyermek
Szülőknek rendkívül jó ismeret lehet. Sok olyan dolgot tudhat meg a babájukról amit Ő még
nem tud elmondani. Nekem talán jobb lett volna akkor elvégeznem, ha már van gyermekem.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Rendkívül nagytudású, felkészült, precíz. Kedves, jó az előadásait hallgatni. Tanfolyamai alatt
könnyű tartani a fókuszt, mert figyelemfelkeltően adja le a tananyagot.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Jobban megértek embereket, könnyebben elfogadom a tulajdonságait, viselkedését, reakcióit.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Vágjanak bele, mindenképp megéri.
6. Üzenet F. Deákné Balla Adrien /GyöngyHáz Tanoda számára:
Nekem Adri személye nagyon HITELES. Talán ez a legjobb jelző, amivel illetni tudom.
Mivel készített Nekem személyes elemzést (ez volt az első „találkozásunk” és a tanfolyamaira
is jártam, így elemzőént és tanárként is megismertem) Kedves, őszinte, de ugyanakkor
határozott, tényközlő is. Egy elemzés során elhangzanak az emberről negatív, javítandó
dolgok is, de ezt Ő abszolút segítőkészen adja át. Megoldást is kínál a problémákra.
Tanfolyamai alatt is ezt tapasztaltam, hogy minden szám felmerülő negatívumra is adott
pozitív választ.
Név: Krisztina
Foglalkozás: közgazdász
Életkor:52
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika Alap és Haladó.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
Profi tanfolyam, fokozatosan megszerzett és alkalmazható tudást adó tanfolyam, mely minden, a számmisztikával is kapcsolatos kérdésre választ ad.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Adrien nem csak szakmailag de emberileg is a legjobb. Hatalmas energiája, életkedve egyszerűen magával ragadja az embert.
Adri, Hiszek abban, hogy nem véletlenül leltem Rád, és már az elején biztos voltam abban, hogy jó helyen leszek. Kívánom, hogy az a hatalmas energia, ami belőled árad, az a szeretet, amivel fordulsz az emberek felé továbbra is megmaradjon! Köszönöm, hogy irányt mutatsz és tanítasz!
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Egy kulcsot, amit használva új, érdekes és hihetetlen tudáshoz, tapasztalathoz juthatok hozzá.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Vágj bele, mert az idő repül. Veszteni valód nincs, hiszen ezzel a tanfolyammal magadat is megismered! A jelen döntésed meghatározza a jövődet, és nem mindegy milyen tudás birtokában élsz tovább.
Név: Papp Mihály
Foglalkozás: lovastanár, lóidomár
Életkor: 57
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Asztrológia alaptanfolyam
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda Ön által megismert kurzusát?
A tanfolyam jól felépített, könnyen értelmezhető. Az anyagot diktálja az oktató, amiből otthon könnyen lehet tanulni. Pontos időrendiség (kezdés, oktatás vége, szünetek, stb.). Sok példán keresztül lehet gyakorolni.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint oktatót?
Jól felkészült, alapos, választékos nyelvezet. Jól értelmezhető előadásmód, hitelesség, sok saját példa.
Fontosnak tartom a szakmai féltékenységet félretéve, nem a potenciális konkurenciát látja a hallgatókban, hanem maximálisan próbálja átadni a teljes tudását.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Alapszinten rálátást az asztrológiára és a horoszkópelemzésre. Olyan ismeretek olvashatók ki az egyén személyiségéről és sorsáról, amit a mindennapi munkám során jól tudok alkalmazni.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Azt üzenem azoknak, akik még hezitálnak, hogy a GyöngyHáz Tanoda által szervezett tanfolyamok jó választás lehet számukra, a fentebb felsorolt jellemzők miatt. Sokkal többet ad, mint a hasonló képzések! A tanfolyamok árfekvése piacképes.
Életkor: Név: Cs. Emese
Foglalkozás: Gyógyszerkiadó Szakasszisztens
Életkor: 57
1.Melyik tanfolyamra jár/járt?
Számmisztika alap és haladó, Asztrológia alap és haladó. Párkapcsolati és Gyermek karakter
számmisztika.
2. Hogyan mutatná be egy tanfolyamot/oktatást kereső egyénnek a GyöngyHáz Tanoda
Ön által megismert kurzusát?
Precízen, pontosan összeállított tananyag várja a tanulni vágyókat, bármely tanfolyam után
érdeklődnek. Érthető előadásmód, ahol a technikai tudás elsajátítása már az órákon
megtörténhet.
3. Hogyan mutatná be egy oktatót kereső egyénnek F. Deákné Balla Adrient, mint
oktatót?
Igazi tanár, pedagógus, jó érzékkel tanítja meg a hozzá fordulóknak mindazt, amit a
tanfolyamok anyagáról tudni érdemes. Adri széles látókörű, folyamatosan megújuló
ismeretekkel rendelkezik. Saját magát is képezi, hogy minél több tudást, tapasztalatot átadjon
a tanítványainak.
4. Mit adott Önnek a tanfolyam?
Számomra egy új Világ ismeretét hozta el. Ami a mai napig is meghatározó lett az
életemben. Adri indított el azon az úton, hogy foglalkozzak Számmisztikai és Asztrológiai
Elemzésekkel. Ma már a munkám mellett vállalkozásban teszem. Sok megértést ad saját
magam és mások számára is, amit a Képletekből meg lehet ismerni. Elemzéseknél bátran
támaszkodhatok arra a tudásra, amit Adritól kaptam.
5. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak:
Amennyiben meg szeretnék ismerni a Számok Világát vagy mindazt, amit, az Asztrológiáról
tudni érdemes, forduljanak a GyöngyHáz Tanoda kiváló oktatójához, Adrienhez.
6. Üzenet F. Deákné Balla Adrien /GyöngyHáz Tanoda számára:
Kedves Adri! Nagy élmény volt minden egyes előadás, kurzus, műhely munka, amin részt
vettem. A jövőben szándékozom ismét tanulni Tőled.